· Névnap: Imre

Gazdaság

Portfolio.huGazdaság

Orosz hírszerzéshez köthető hackerek támadhattak mobiltelefonokra

Korábban már javított iOS- és Android-hibákat használtak ki egy mobilos támadási kampányban, amely fertőzött vagy lemásolt weboldalakon keresztül próbált adatokat szerezni a látogatók készülékeiről. Az ügy külön aktualitását adja, hogy nemrég európai hűtőrendszereknél is régi, ismert biztonsági…

Portfolio.huGazdaság

Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnök esetében pedig a bűnismétlés kockázatát…

Portfolio.huGazdaság

Veszélyben a Fertő tó, rekordalacsony a vízszint

Soha nem volt még ilyen alacsony a Fertő tó vízszintje az 1965-ben kezdődött folyamatos mérések óta, csütörtökön ugyanis mindössze 114,891 métert mértek az Adriai-tenger szintje felett. Ez egy centiméterrel marad el a 2022-es korábbi rekordtól. A vízállás mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb, mint…

Portfolio.huGazdaság

Mi lesz így veled, arany? - Mutatjuk, mit várnak a profik

Az amerikai választások után ismét nagyot ugrott az arany árfolyama, de a nemesfém piacán ennél sokkal érdekesebb dolgok is történnek a háttérben. A frissen megjelent adatokban egészen elképesztő rekordok, nehezen megmagyarázható folyamatok és komoly figyelmeztető jelek is vannak, ráadásul a világ…

Portfolio.huGazdaság

Megbüntették az Auchant mert megtévesztette a vásárlókat

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchanra, miután a kiskereskedelmi lánc több kuponakciója során is megtévesztette a vásárlókat. A vállalat elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről - írta a Versenyhatóság.

Portfolio.huGazdaság

Két beruházásról döntött a kormány, Vitézy ismertette a részleteket

A gyömrői Fekete István Általános Iskola új épületének megvalósításáról és a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Az iskolára 10,65 milliárd forintot biztosít a kormány, az útberuházásnál egyelőre a tervezés és az engedélyezéshez…

Portfolio.huGazdaság

Olyan történik a benzinkutakon, amire 2022 óta nem volt példa

Csütörtökön tovább folytatódott a 95-ös benzin árcsökkenése, a dízel ára nem változott - írja a holtankoljak. A mai változást követően a két üzemanyagtípus közötti árkülönbség még tovább nőtt, ekkora eltérésre 2022 novembere óta nem volt példa.

Portfolio.huGazdaság

AUTO: Piaci összefoglaló percről-percre

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken…

Portfolio.huGazdaság

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs…

Portfolio.huGazdaság

Demográfia-dráma: a magyar népesség több mint ötöde 65 év feletti

Az Európai Unió statisztikai hivatala által megjelentetett „Európa demográfiája – 2026-os kiadás” című interaktív kiadvány egy helyen gyújti össze az EU népességére vonatkozó legfontosabb adatokat. Az Eurostat számaiból szemezgettünk és meglehetősen drámai folyamatokra bukkantunk.

Portfolio.huGazdaság

Mi okozza a HR-vezetők legnagyobb fejtörését ma Magyarországon?

A demográfiai kihívások, a mesterséges intelligencia térnyerése, az uniós bértranszparencia és a generációs különbségek alapjaiban alakítják át a hazai munkaerőpiacot. Bán Zoltán, a Mol Magyarország HR-vezetője szerint a külföldi munkaerő bevonása csak részmegoldást jelent, a jövő ugyanis a…

Portfolio.huGazdaság

Már a vérellátókat is elérte a legújabb kibertámadás-hullám

Francia vérellátó központokat is elért az európai hűtőrendszerek ellen hétfőn indult kibertámadás-hullám. A Francia Vérellátó Szolgálat (EFS) szerdai megerősítése szerint a támadók három telephelyen fértek hozzá a külső szolgáltatók által üzemeltetett hűtőegységekhez, és megemelték bennük a…

Portfolio.huGazdaság

Ügynökakták: bocsánatot kérnek a katolikus püspökök

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták kapcsán bocsánatot kért az áldozatoktól mindazon egyházi személyek nevében, akik a kommunizmus idején valóban együttműködtek a pártállammal. A testület ugyanakkor óva int az elhamarkodott ítélkezéstől, és…

A mentéshez lépj be.

Belépés

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.