· Névnap: Lénárd

Legfrissebb

BudaPestkörnyékeRegionális

19 ezer lélegeztetőgépet vettek 2000 kórházi ágyra a Szijjártó Péterék: bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók

Az NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást szeptemberben Orbán Anita feljelentése alapján. A külügyminiszter által elrendelt belső vizsgálat ugyanis feltárta, hogy a Külügyminisztérium jogelődje, a…

BudaPestkörnyékeRegionális

Lemondott a Semmelweis Egyetem rektori tisztségéről Merleky Béla, Magyar Péter szerint a professzor távozása a tisztítótűz része

Lemond a Semmelweis Egyetem rektori tisztségéről Merkely Béla. A szívsebész több mint 8 évig volt a orvosi egyetem rektora. Nemrég derült ki, hogy az álláshalmozó professzor tavaly 225 millió forintot keresett három, közpénzből fizetett állásáért. A fiával közösen működtetett cége ellen pedig…

BudaPestkörnyékeRegionális

A Marina parton fogták el a Tik-Tok sztárt, aki kompromittáló felvételeket készített ismert emberekről, majd zsarolta őket

Idén márciusban, Budapesten, a Marina-parton lévő egyik luxuslakásban fogták el a rendőrök a 35 éves M. Laurát. A nő egy internetes csalássorozatot működtetett. A hatóságok immár 160 sértettet azonosítottak országszerte, s bizonyítottan legalább 110 esetben állapították meg a csalás tényét. Laura…

BudaPestkörnyékeRegionális

Jó hírt jelentett be Magyar Péter: megszűnnek az áldatlan állapotok Gyömrőn, 11 milliárd fonintból új iskolát épít a kormány

Új iskola épül Gyömrőn – ezt Magyar Péter jelentette be csütörtökön közösségi oldalán. A kormány szerdán döntött arról, hogy 11 milliárd forintot csoportosít át az új iskolakomplexum megépítésére. A városban évek óta konténerekben tanulnak a gyerekek. A szülők hiába könyörögtek évek óta, hogy…

BudaPestkörnyékeRegionális

Azbesztet találtak Gyömrőn a konténeriskolához vezető úton: Kisberk Szabolcs polgármester szerint a Magyar Közút építette, ezért vigye is el a szennyezett anyagot

Kétféle azbesztet is kimutattak a gyömrői Cifra út mellett, azon az úton, amely a konténeriskolához vezet. Kisberk Szabolcs polgármester szerint a szakaszt a Magyar Közút építette, tőlük legkésőbb november 6-ig kérik a szennyezett anyag elszállítását. Azbeszt az iskolánál Megérkeztek a gyömrői…

BudaPestkörnyékeRegionális

Célkeresztben Budapest és környékének fiataljai: Világsztárok álltak a Dirty Slippers iskolai drogprevenciós turnéja mellé

Látványosan növekszik a nemzetközi ismertsége annak a magyar drog prevenciós kezdeményezésnek, amely már több mint 300 ezer hazai diákhoz jutott el az elmúlt években. A Dirty Slippers zenekar 15 éves Suliturné programja mellé most olyan világhírű előadók álltak ki, mint Frank Turner, Marko…

BudaPestkörnyékeRegionális

Ügynökakták: Kiss-Rigó László és Beer Miklós katolikus püspökök aktái is nyilvánosságra kerültek

Több, ismert egyházi személy neve is előkerült a ma nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásokból. A kormány által közzétett adatbázisban katolikus és református püspökök, valamint egy főrabbi neve is szerepel. Kapcsolódó cikk: Ügynökakták: Szikora Robi, Medveczky Ilona, B. Tóth László…

BudaPestkörnyékeRegionális

Ügynökakták: Szikora Robi, Medveczky Ilona, B. Tóth László és Dévényi Tibi bácsi kartonja is nyilvánosságra került

Magyar Péter a kampányban megígérte, amennyiben kormányzati felhatalmazást kap a TISZA Párt, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. 2026. november 4-től, 36 évvel a rendszerváltás után, nyilvánossá váltak az egykori kommunista állambiztonsági szervek hálózati nyilvántartásainak jelentős részei. A…

BudaPestkörnyékeRegionális

Budapest és környéke új kedvence lehet a kínai SUV: csendes, masszírozós az ülése és ingázáshoz elég az akksija – itt van az ára

A Geely eddigi legnagyobb autója, a Monjaro EM-i november második hetében érkezik a magyar kereskedésekbe, és már előrendelhető. A 4,8 méteres, konnektorról tölthető hibrid SUV 14,29 millió forintról indul, az összkerekes, 334 lóerős változatok 15,99 millióról startolnak. Nagy kedvence lehet az…

BudaPestkörnyékeRegionális

Két kisgyermekkel maradt egyedül Dia, akinek férjét egy késsel kergette egy férfi a Gubacsi-hídnál a Dunába

Miközben a vízi mentés zajlott, a fővárosi rendőrök gyorsan felderítették a késes támadó nyomait. A 34 éves férfi elmenekült a helyszínről, de a hatóságok nem sokkal később egy közeli lakásban rátaláltak, ahol bujkálni próbált.A gyanúsított a kihallgatása során elismerte a cselekményt, ám azt…

Nincs több hír ebben a nézetben

A mentéshez lépj be.

Belépés

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.