· Névnap: Imre

Regionális

EgerHírekRegionális

Megújult Szent István király közel 200 éves szobra a várban

Befejeződött Szent István király közel 200 éves szobrának restaurálása az egri várban. Az országosan védett műemlék helyreállítása során a szakemberek az alkotás eredeti, világosszürke színezését is rekonstruálták, valamint kijavították az évtizedek során keletkezett sérüléseket. A munkálatok…

EgerHírekRegionális

Ingyenes rajzfilmvetítésekkel várják a családokat az Egri várban

November 13. és 15. között ismét a rajzfilmeké lesz a főszerep az Egri várban. A XII. Országos Rajzfilmünnep keretében három napon át klasszikus és kortárs animációs filmeket vetítenek a Dobó István Vármúzeum Vármozijában. A programokon ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők, azonban a férőhelyek…

EgerHírekRegionális

Hat helyszínen várják a véradókat a héten Heves megyében

November első hetében hat helyszínen szerveznek véradást Heves megyében. November 3. és 7. között Átányban, Tenken, Egerben, Gyöngyösön, Markazon és Apcban várják az önkéntes véradókat. Egerben ezúttal az Agria Park bevásárlóközpontban lesz lehetőség véradásra. A véradás kiemelten fontos az…

EgerHírekRegionális

Autóajtót nyitottak egy kerékpárosra Egerben, eltört a karja

Súlyos sérüléseket szenvedett egy kerékpáros Egerben, miután egy parkoló autó vezetője figyelmetlenül rányitotta a jármű ajtaját. A biciklis elesett, eltörte a karját, és több zúzódást, horzsolást is szenvedett. Az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárást hat hónapra felfüggesztette, hogy…

EgerHírekRegionális

Katonai repülések miatt lehet hangosabb az égbolt Eger felett

Megnövekedett zaj- és hanghatásra kell számítani Eger és több más magyarországi város térségében november 2. és 5. között. A Magyar Honvédség MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandárja kiképzési repüléseket hajt végre, amelyek a délutáni és esti órákban is érinthetik a lakosságot. A Magyar Honvédség…

EgerHírekRegionális

Benyújtották a 2027-es költségvetést

Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek – a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. A Kármán András pénzügyminiszter által jegyzett törvényjavaslat pénteken késő este jelent meg a parlament.hu oldalon. A kormány az előterjesztés…

EgerHírekRegionális

Közel 80 programmal és sztárfellépőkkel érkezik az Eger Advent 2026

November 27-én, pénteken az ünnepi fények felkapcsolásával kezdődik az Eger Advent 2026 rendezvénysorozata a Dobó téren. Az idei programkínálatban közel 80 esemény, koncertek, gyermekelőadások, adventi gyertyagyújtások és közösségi programok szerepelnek. Többek között Pál Dénes, Keresztes Ildikó,…

EgerHírekRegionális

Több betöréssel és autófeltöréssel gyanúsítanak egy egri férfit

Több betöréssel és autófeltöréssel gyanúsítanak egy 25 éves egri férfit, akit október 29-én vettek őrizetbe a rendőrök. A gyanú szerint a férfi kevesebb mint két hét alatt egy telephelyre és egy ingatlanba is betört, valamint két parkoló gépkocsit feltört. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, a…

EgerHírekRegionális

A végéhez közeledik az elmúlt 50 év legnagyobb egri útfelújítása

Az eredeti ütemterv szerint halad a 25-ös főút egri szakaszainak felújítása, a műszaki átadás-átvételi eljárás december 15-én kezdődik meg. Az őszi szünetben jelentős előrelépés történt a Mátyás király úton, a következő héten pedig több városrészben folytatódnak a helyreállítási munkálatok. A…

EgerHírekRegionális

Fokozott rendőri jelenlét lesz a temetők környékén Heves megyében

Október 30-tól november 4-ig fokozott rendőri jelenlétre és ellenőrzésekre kell számítani a temetők környékén Heves megyében. A rendőrség a mindenszentek és halottak napja miatt megnövekedő forgalom biztonságos lebonyolítására, a balesetek és bűncselekmények megelőzésére, valamint a megemlékezések…

EgerHírekRegionális

Idén 150 gyermek karácsonyát tenné szebbé az Eger Lions Club

Immár hetedik alkalommal szervezi meg karácsonyi jótékonysági akcióját az Eger Lions Club, amely idén minden eddiginél több, összesen 150 nehéz helyzetben élő Heves megyei gyermeknek szeretne örömet szerezni. A „Legyél Te a Karácsonyi Csoda!” elnevezésű kezdeményezéshez bárki csatlakozhat: a…

EgerHírekRegionális

Heves vita után elutasították az egri közgyűlés feloszlatását

Nem oszlatta fel magát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a csütörtöki ülésén. Huszti Péter önkormányzati képviselő sürgősségi indítványban kezdeményezte a testület feloszlatását és új választás kiírását, ám a képviselők többsége elutasította a javaslatot. A Heol helyszíni tudósítása szerint a…

EgerHírekRegionális

Elkészültek az egri önkormányzati temetők digitális térképei

Mindenszentek közeledtével új, ingyenes szolgáltatás segíti a temetőlátogatókat Egerben. Elkészült a város valamennyi önkormányzati kezelésű temetőjének digitális térképe, amelyen az elhunytak neve alapján is megkereshetők a sírhelyek. A szolgáltatás interneten és ingyenes mobilalkalmazáson…

EgerHírekRegionális

Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el egész Heves megyében

Fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a megye teljes közigazgatási területére. Az intézkedés 2026. október 30-án 0 órától november 8-án 24 óráig lesz érvényben. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a közbiztonság fenntartására, a közlekedési balesetek…

EgerHírekRegionális

Éjszakai vízhiány és nyomáscsökkenés lehet Eger egy részén

Éjszakai hálózati ellenőrzést és méréseket végez a Heves Megyei Vízmű Zrt. Egerben, Lajosváros alsó részén október 29-én, csütörtökön 22 órától október 30-án, pénteken hajnali 5 óráig. A munkálatok ideje alatt az érintett területen nyomáscsökkenés és átmeneti vízhiány is előfordulhat. A…

EgerHírekRegionális

Huszti Péter szerint válságba került az egri városvezetés, ezért feloszlatná a közgyűlést

Az egri közgyűlés önfeloszlatását és új önkormányzati választás megtartását kezdeményezi Huszti Péter önkormányzati képviselő. Sürgősségi előterjesztésében a város pénzügyi helyzetével, az önkormányzati vagyon értékesítésével, a döntéshozatal átláthatóságával és a politikai együttműködés hiányával…

EgerHírekRegionális

Az átlagosnál kissé hűvösebb, őszi idő várható a héten

Az átlagosnál kissé hűvösebb, jellemzően napos-gomolyfelhős idő várható a héten. A szél a hét elején megélénkül, olykor megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 15 Celsius-fok körül alakul, majd kissé csökken a nappali felmelegedés mértéke, a hajnalok pedig jellemzően párásak,…

A mentéshez lépj be.

Belépés

Nincs még fiókod? Regisztrálj ingyenesen

Megosztás

Válaszd ki a felület nyelvét

A nyelvet később a Profil oldalon módosíthatod.